a hagyományos légkör, óceán és hullámmodellek egymástól függetlenül működnek. Ez azt jelenti, hogy az energia-és lendületáramok nem veszik figyelembe teljes mértékben az óceáni hullámmező hatását a levegő-tenger határfelületen. Ebben a tanulmányban a Stokes-sodródás hatása a tömegre és a nyomjelző advekcióra, a Stokes-Coriolis-kényszerítés, valamint a tengerállapot-függő lendület és energiaáramlás egy óceáni keringési modellbe kerül, és a Balti-tengert és az Északi-tengert lefedő területre tesztelik. Az érzékenységi kísérletek célja a viharok és a Balti-tenger felmelegedésének szimulációjára gyakorolt hatás vizsgálata. A hullámhatások beépítése javítja a modell teljesítményét az önálló cirkulációs modellhez képest a tengerszint magassága, a hőmérséklet és a keringés szempontjából. A közvetlen tengeri állapotfüggő momentum és a turbulens kinetikus energia fluxusok nagyobb jelentőségűnek bizonyulnak, mint az ebben a tanulmányban vizsgált Stokes-sodródással kapcsolatos hatások (azaz a Stokes-Coriolis-kényszerítés és a Stokes-sodródás-advekció nyomjelzőkön és tömegen). Ez utóbbi befolyásolja a tömeg-és nyomjelző advekciót, de nagymértékben kiegyensúlyozza a Stokes-Coriolis kényszerítés hatását. A felfelé irányuló frekvencia >10% – kal változik a svéd part mentén, ha a hullámhatásokat is beleszámítják. Általában az erős (gyenge) felemelkedési valószínűség csökken (növekszik) a hullámhatások hozzáadásakor. Az eredmények alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a hullámhatások bevonása fontos lehet a regionális, nagy felbontású óceánmodellek számára, még rövid időskálán is, ami azt sugallja, hogy ezeket be kell vezetni az operatív óceánkeringési modellekbe. A Stokes-Coriolis kényszerítés bevezetésekor azonban óvatosan kell eljárni, mivel azt egyensúlyba kell hozni a Stokes-sodródással a tömegben és a nyomjelző advekcióban.