OMIM bejegyzés – # 141200 – hematuria, jóindulatú családi; BFH

szöveg

számjelet (#) használnak ezzel a bejegyzéssel, mert a jóindulatú családi hematuria (BFH) egyes eseteit a COL4A3 (120070) vagy a COL4A4 (120131) gén heterozigóta mutációja okozza, amelyek mindkettő a 2q36 kromoszómára mutat.

a jóindulatú családi hematuria egy autoszomális domináns állapot, amely nem progresszív izolált mikroszkopikus hematuria formájában nyilvánul meg, amely nem eredményez veseelégtelenséget. Patológiásan a glomeruláris alapmembrán (GBM) elvékonyodása jellemzi, és a vesebetegségek spektrumának legenyhébb végének tekinthető az alapmembrán IV-es típusú kollagénhibái miatt. A spektrum legsúlyosabb végét az Alport-szindróma (301050; 203780, 104200) képviseli, amely végstádiumú veseelégtelenséget eredményez, és halláskárosodással és szemészeti rendellenességekkel járhat (lemmink et al. (1996)).

McConville et al. (1966) leírta a jóindulatú családi hematuria domináns öröklődését. A hematuria kémiai vizsgálata, az egyik végén ortotoluidinnel impregnált papírcsíkok, amelyek hemoglobin jelenlétében oxidálódnak, hogy kék színt kapjanak, a diagnózishoz használták. Korábbi jelentések is hivatkoztak erre a feltételre (pl. Livaditis and Ericsson, 1962; Ayoub and Vernier, 1965).

Lemmink et al. (1996) egy nagy családról számolt be, amelynek BFH-ja 3 generációt ölel fel. Az index beteg, a harmadik generáció tagja, 5 éves korában hematuria jelentkezett. Megállapították, hogy heterozigóta mutációt hordoz a COL4A4 génben (120131.0003). A családi anamnézis negatív volt veseelégtelenségre és süketségre. A proband vesebiopsziás mintájának elektronmikroszkópos vizsgálata az Alport-szindrómára jellemző GBM-malformációkat mutató régiókat és vékony régiókat mutatott. Mikroszkopikus hematuria volt jelen sok rokonban, beleértve a 75 éves apai nagyapát, akinek normális szérum kreatinin koncentrációja volt, ami normális vesefunkciót jelez. A családot bonyolította az a tény, hogy az indexes eset anyjának mikroszkopikus hematuria is volt, mint sok rokonának, bár nem volt azonosítható mutációja. Az indexben szereplő, 16 éves páciensnél proteinuria alakult ki, és valószínűleg mindkét szülőtől örökölte a COL4A4 génmutációt. Lemmink et al. (1996) feltételezte, hogy 2 mutáció jelenléte magyarázhatja a proband GBM súlyos szövettani változásait.

Badenas et al. (2002) 6 független spanyol családról számolt be autoszomális domináns jóindulatú családi hematuriával. Mindegyikben tartós vagy visszatérő mikroszkopikus hematuria volt, amely nem társult más rendellenességekkel, például veseelégtelenséggel vagy süketséggel. Minden család legalább 1 tagja vesebiopszián esett át ultrastrukturális vizsgálattal, amely vékony glomeruláris alapmembránt mutatott. Egyik sem alakult ki proteinuria.

Rogers et al. (1973) vékony glomeruláris kapilláris alapmembránt mutatott be jóindulatú családi hematuriában szenvedő érintett egyénekben.

Yoshikawa et al. (1982) 38 családi hematuriában szenvedő beteg kóros eredményeiről számolt be, beleértve az Alport-szindrómát is. A leggyakoribb rendellenesség elektronmikroszkópia, talált 27 nak, – nek 31 biopsziák, a kapilláris alapmembrán lamina densa komplex replikációja volt, hogy ‘kosárszövés’ mintát képezzen. Ezek a változások 5 év alatti gyermekeknél voltak megfigyelhetők. Ha neuroszenzoros süketség vagy súlyos proteinuria volt jelen, a beteg általában progresszív klinikai lefolyást folytatott, és az Alport-szindróma spektrumába esett. Ezzel szemben a süketség, a nehéz proteinuria vagy a krónikus veseelégtelenség nélküli családokból származó betegek nem progresszív lefolyást mutattak, összhangban a jóindulatú családi hematuriával. Biopsziáik alig vagy egyáltalán nem mutattak glomeruláris változásokat, kivéve a lamina densa csillapítását elektronmikroszkóppal.

Piel et al. (1982) áttekintette az elektronmikroszkópos vesebiopszia eredményeit 57 tartós hematuriában szenvedő gyermeknél, köztük 20 családi nephritis, 20 családi hematuria és 17 sporadikus hematuria esetén. Mindegyiknek vagy a glomeruláris alapmembrán csillapítása volt, az alapmembrán további laminálásával vagy anélkül. A nyomon követés során a végstádiumú vesebetegség 5 gyermeknél alakult ki, és csak 2 28-ban már nem volt hematuria. Piel et al. (1982) arra a következtetésre jutott, hogy a familiáris nephritis és a familiáris ‘benignus’ hematuria lehet egy rendellenesség, vagy legalábbis az öröklött rendellenesség vagy rendellenességek spektruma a glomeruláris kapilláris alapmembrán kialakulásában, változó súlyossággal.

Dische et al. (1985) 12 vékony-alagsori membrán nefropátiában szenvedő beteget írt le, akik közül 3 progresszív vesebetegségben szenvedett, végstádiumú veseelégtelenséggel 1-ben. Ezen betegek további vizsgálatára lenne szükség annak megállapításához, hogy a rendellenesség valóban jóindulatú-e.

Yoshikawa et al. (1988) 50, jóindulatú családi hematuriában szenvedő gyermeket vizsgált 43 családból; mindegyik nem progresszív lefolyású volt, egyikük sem volt süketség, nehéz proteinuria vagy krónikus veseelégtelenség. Bár a jóindulatú családi hematuria valószínűleg heterogén, a glomeruláris alapmembrán (GBM) széles körű elvékonyodását a hematuriával összefüggőnek tekintették. Yoshikawa et al. (1988) a GBM széles körű csillapítását találta 19 betegnél, fokális csillapítást 22-ben, normál GBM-et 9-ben.

Tiebosch et al. (1989), aki az állapotot ‘vékony alagsori membrán nefropátiának’ nevezte, vesebiopsziát végzett 80 normotenzív felnőttnél azotémia nélkül, de közülük 26-nál visszatérő makroszkopikus hematuria, 54-nél pedig tartós mikroszkopikus hematuria volt (n = 54). 42 betegnél a veseszövet normális volt, amikor fénymikroszkóppal vizsgálták. Az elektronmikroszkópia vékony-alagsori membrán nephropathiát mutatott 18; 1 kivételével mindegyik 18 a betegek mikroszkopikus hematuriával rendelkeztek, amely a követés során medián időtartamú volt 50 hónapok. Így 17-ből 54 mikroszkopikus hematuria (31%) volt vékony-alagsori membrán nephropathia. Tiebosch et al. (1989) megjegyezte, hogy a vékony-alagsori membrán nephropathia körülbelül ugyanolyan előfordulási gyakorisággal rendelkezik, mint az idiopátiás IgA nephropathia (161950) a perzisztens mikroszkopikus hematuriában szenvedő betegek körében. Bár kommentálták a rendellenesség gyakran családi jellegét, nem nyújtottak be Családi adatokat.

Lemmink et al. (1996) igazolta a BFH kapcsolatát a COL4A3 és COL4A4 génekkel a 2q35-q37 kromoszómán.

a BFH-t szegregáló nagy család érintett tagjaiban, Lemmink et al. (1996) heterozigóta mutációt azonosított a COL4A4 génben (G897E; 120131.0003).

az érintett tagjai 6 (60%) 10 független spanyol családok jóindulatú családi vérvizelés, Badenas et al. (2002) 2 különböző heterozigóta mutációt azonosított a COL4A3 génben: G1015E (120070.0007) és G985V (120070.0008) és 4 különböző heterozigóta mutációt a COL4A4 génben (lásd pl. 120131.0007 és 120131.0008).