Délkelet-Ázsia

Mianmartól a Mekong-deltáig

a buddhista terjeszkedés második területe Délkelet-Ázsiában az északi és nyugati Mianmartól a déli és keleti Mekong-deltáig terjed. A helyi Mon és Burman hagyományok szerint ez Suvarnabhumi, az a terület, amelyet az Ashokan udvar Misszionáriusai látogattak meg. Ismeretes, hogy a buddhista királyságok megjelentek ebben a régióban az 1. évezred elején. Mianmarban és Thaiföldön a Hindu, Mahayana és vadzsrajána elemek jelenléte ellenére a buddhizmus konzervatívabb Hinayana formái különösen kiemelkedőek voltak az 1.évezredben. Keleten és délen, a mai Kambodzsában és Dél-Vietnamban a hinduizmus, a mahájána buddhizmus és a vadzsrajána buddhizmus különböző kombinációi váltak elterjedtté. Angkor történelmének nagy részében, a Kambodzsát és a környező területek nagy részét évszázadok óta uraló nagy császári központ, úgy tűnik, hogy a hinduizmus volt az előnyben részesített hagyomány, legalábbis az elit körében. A 12.század végén és a 13. század elején azonban VII. Dzsajavarman buddhista király új fővárost épített Angkor Thom néven, amelyet mind a mahájána, mind a vadzsrajána műemlékek uraltak, amelyek a buddhista építészet egyik csúcspontját képviselik.

Délkelet-Ázsia szárazföldjén, akárcsak Srí Lankán, a Theravada reformmozgalom a 11.században alakult ki. Erősen támaszkodva a Theravada örökségre, amelyet a Dél-mianmari Mon között megőriztek, valamint Srí Lanka új reformhagyományára, ez az ébredés hamarosan megalapozta a Theravada hagyományt Mianmar legdinamikusabbnak, ahol a burmaiak meghódították a Mon. A 13.század végére a mozgalom átterjedt Thaiföldre, ahol a thaiok fokozatosan kiszorították a Mon mint domináns népesség. A következő két évszázadban a Théraváda reformjai egészen Kambodzsáig és Laoszig terjedtek.

a Théraváda buddhizmus elsőbbsége az egész területen folytatódott a premodern időszak hátralévő részében. A nyugati hatalmak érkezése a 19.században fontos változásokat hozott. Thaiföldön, amely megőrizte függetlenségét, a fokozatos reform és modernizáció folyamatát egy új buddhista szekta, a Thammayut Nikaya vezette, amelyet az uralkodó Chakri dinasztia alapított és támogatott. A 20. században a reform és modernizáció egyre változatosabbá vált, és gyakorlatilag a Thai buddhista közösség minden szegmensét érintette.

két késő 20.századi buddhista csoport, a Santi Asoke (alapítva 1975) és a Dhammakaya különösen érdekes. Santi Asoke, egy laikus csoport, amely szigorú fegyelmet, erkölcsi egyenességet és politikai reformot támogat, nagyon ellentmond a kialakult egyházi hierarchiának. A Dhammakaya csoport sokkal sikeresebb volt a nagy népszerűségű követők összegyűjtésében, de nagyon ellentmondásossá vált a megkülönböztető meditációs gyakorlatai és a követői pénzügyi hozzájárulásával kapcsolatos kérdések miatt.

a többi délkelet-ázsiai Théraváda országban a buddhizmus sokkal nehezebb időszakon ment keresztül. Mianmarban, amely hosszú ideig brit fennhatóság alatt állt, a szangha és a buddhista társadalom struktúrái súlyosan megbomlottak. Ne Win tábornok 1962-ben létrehozott katonai rendszere alatt a reform és a modernizáció korlátozott volt a nemzeti élet minden területén, beleértve a vallást is. A demokráciapárti mozgalom elnyomásával az 1980-as évek végén az ország katonai uralkodói a buddhizmus nagyon hagyományos formájának támogatását használták fel erősen elnyomó rendszerük legitimálására. Ennek ellenére a 21.század második évtizedében mind Aung Szan Szú Csí ellenzéki vezetőre vonatkozó kormányzati korlátozások, mind a politikai részvételre vonatkozó szabályok enyhültek, és úgy tűnt, hogy a buddhizmus jövője változásra van rendelve. Laoszban és Kambodzsában, ahol a francia uralom hosszabb időszaka következett, amelyet a vietnami háború pusztítása és a kommunista uralom erőszakos bevezetése követett, a buddhista közösség súlyosan megbénult. Az 1980-as évektől kezdve azonban az élet és a vitalitás egyre növekvő jeleit mutatta. Laoszban a kormány a nemzeti örökség részeként ismerte el, Kambodzsában pedig még állami vallás státuszt is kapott.