bár a dal eredete homályos, egyes bizonyítékok a 19.század végén és a 20. század elején a bevándorló közösségekben népszerű vaudeville és színházi előadásokra utalnak. A korszak néhány vaudeville-je, például Joe Weber és Lew Fields munkája gyakran hangot adott a német-amerikai bevándorlók közös frusztrációjának, és erősen támaszkodtak a malapropizmusokra és az angol nyelv nehézségeire, mint humoruk eszközére. A ” John Jacob Jingleheimer Schmidt “számos jellemzővel rendelkezik a” My Name Is Jan Jansen ” című dallal, amely eredetét a svéd vaudeville-re vezetheti vissza a 19.század végén.
úgy tűnik, hogy a dal a huszadik század közepére már széles körben ismertté vált. Jelentős lendületet kapott, amikor az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején az egész országban körözték cserkészcsapatok összejövetelein. 1926-ban az Indiana állambeli Munsterben a The Times újság azt írta, hogy egy Cserkészlány kirándulás során a cserkészek egy tábortűz körül ültek, és “ünnepélyesen bejelentették, hogy John Jacob Jingleheimer Smith hosszú és hasznos élet után meghalt a túlmunka miatt Whiting felé vezető úton. Eltemették a megfelelő szertartás és a szellem nem lehet látni, amíg október első. Az összes kedvenc tábori dalt énekelték.”1927-ben a Portsmouth Daily Times arról számolt be, hogy az állami YMCA táborból származó fiúk egy csoportja több tábori dalt énekelt, köztük “John Jacob Jingleheimer Schmidt.”1931-ben Elmira, New York újság a csillag Közlöny arról számolt be, hogy a Seneca-tónál tartott cserkész összejövetelen, amikor a cserkészek beléptek az étkezdébe,” a 18.csapat hamarosan berobbant az első tábori dalba, a “John Jacob Jingleheimer Smith” – be.”Egy 1941-es Milwaukee Folyóiratcikk is utal a dalra, ugyanazzal az alternatív címmel: “John Jacob Jingleheimer Smith.”
a dal határozatlan ideig ismétlődő, hasonlóan a “The Song That Never Ends”, a “My Name Is Jan Jansen” vagy a “Michael Finnegan” dalhoz.”
a dal változatai más nyelveken is megjelennek, például a spanyol kiadásban “Juan Paco Pedro de la Mar.”