az snRNP (small nuclear ribonucleoprotein) autoantigének ellen irányított autoantitesteket, amelyeket RNP-nek és Sm-nek neveznek, eredetileg a szisztémás lupus erythematosus (SLE) betegek szérumaiban mutattak ki. Ezt követően anti-RNP antitesteket találtak a kevert kötőszöveti betegségben (MCTD) szenvedő betegek szérumában, és ma már ismert, hogy amikor ezek az antitestek magas titer mellett és Sm hiányában fordulnak elő, jó markerként szolgálnak az MCTD számára. Ismert, hogy ilyen autoantitestek fordulnak elő számos más reumás betegségben szenvedő beteg szérumában is, beleértve a progresszív szisztémás szklerózist, a rheumatoid arthritist, a discoid lupus erythematosust, az SJ Xhamgren-szindrómát és különböző átfedő állapotokat.
az snrnp-k a nukleáris részecskék egy csoportja, amely több polipeptidből áll, amelyek egy kis nukleáris RNS molekulához kapcsolódnak. A leggyakoribb snrnp – k részt vesznek az mRNS előtti splicingben. Legalább 13 különböző snrns-t azonosítottak emlős sejtekben. Míg az SM ellen irányított autoantitestek az snrns-ek széles skáláját képesek kicsapni, az RNP autoantitestek csak egy adott típust képesek kicsapni, U1snrns.
Az Anti-RNP antitestek reagálnak az U1 snRNP-specifikus polipeptidekkel (68K, A és C antigének), míg az anti-Sm antitestek az U1, U2,U5 és U4/U6 snrns-ekkel (B, B’, D, E, F és G antigének) társított polipeptidekkel reagálnak. Míg a 68k polipeptid képezi a fő MCTD RNP autoantigént, a fő SM autoantigént a D polipeptid képviseli.
az RNP 68K (33/35k dublett formájában), az RNP A és az Sm D polipeptidek az AROTEC RNP/SM antigénjének leggyakoribb komponensei. Más snRNP alegységek (RNP-C) szintén kimutathatók. A humán Sm D1, D2 és D3 azonos a szarvasmarha szekvenciákkal, ami azt jelzi, hogy az antigének nagymértékben konzerváltak az emlős fajok között.