Toni Morrison Nobel-díjas előadása azzal kezdődik, hogy Morrison első személyben beszél számos kultúra folklórjának történetéről egy idős, bölcs nőről. Morrison osztja, hogy az általa ismert változatban a történet egy afro-amerikai nőről, a rabszolgák lányáról szól. Ezután egyenesen a mesébe indul, amely az öregasszony és egy csoport gyermek közötti beszélgetésre összpontosít. A fiatalok azért jöttek, hogy megcsúfolják a nőt, annak ellenére, hogy sokan tisztelik bölcsességéért. Egy kérdést tesznek fel neki: ha a madár, amelyet a kezükben tartanak, élő vagy halott. Az öregasszony vak; ő válaszol a rejtvényt, hogy akárhogy is, ez a kezükben. Ezután becsukja a száját, és egy hosszú ábrándba kezd, amelyet Morrison mesél el. A madárra gondol: a nyelv szimbólumára. Gondolatai a nyelv erejére összpontosítanak, jóra vagy rosszra. Végül a gyerekek frusztrálttá válnak velős válasza és hosszú hallgatása miatt, és önálló monológba kezdenek. Arra kérik az öregasszonyt, hogy narratívát vezessen nekik. Ők is ismerik a nyelv erejét, szemléltetve pontjukat egy rabszolgakocsi történetével. Amikor befejezik a beszédet, az öregasszony azt válaszolja, hogy végre bízik bennük, mert most már világos, hogy megértik a nyelv erejét.