Ronald Reagan elnök-kép a Wikipédián keresztül
2009 februárjában írtam egy cikket a Wall Street Journal “Reaganomics kontra Obamanomics” címmel, amely azzal érvelt, hogy Obama elnök gazdaságpolitikájának feltörekvő körvonalai pontosan az ellenkezőjét követik Reagan elnök gazdaságpolitikájának. Ennek eredményeként azt jósoltam, hogy az Obamanomikának ellentétes eredményei lesznek a Reaganomikával. Úgy tűnik, hogy ez az előrejelzés jó úton halad.
amikor Reagan elnök 1981-ben hivatalba lépett, valójában sokkal rosszabb gazdasági problémákkal szembesült, mint Obama elnök 2009-ben. Az 1969-től kezdődő három súlyosbodó recesszió 1981-1982-ben a legrosszabbul tetőzött, a munkanélküliség kétszámjegyűre emelkedett, 10,8% – os csúcson. Ugyanakkor Amerika zúgó kétszámjegyű inflációt szenvedett el, a CPI 11,3% volt 1979-ben és 13,5% 1980-ban (két év alatt 25%). A washingtoni intézmény abban az időben azzal érvelt, hogy ez az infláció az amerikai gazdaság számára endemikus, és nem lehet megállítani, legalábbis nem egy szerencsétlen gazdasági összeomlás nélkül.
a fentiek mindegyikét kettős igit kamatlábak kísérték, az alapkamat 21,5%- on tetőzött 1980-ban. A szegénységi ráta 1978-ban kezdett növekedni, végül elképesztő 33% – kal, 11,4% – ról 15,2% – ra emelkedett. A valódi medián családi jövedelem csökkenése, amely 1978-ban kezdődött, majdnem 10% – os csökkenést mutatott 1982-re. Ezenkívül 1968 – tól 1982-ig a Dow Jones industrial average reálértékének 70% – át elvesztette, ami a készletek általános összeomlását tükrözi.
Reagan elnök egy kifejezetten tagolt, négypontos gazdasági programmal kampányolt, hogy visszafordítsa az amerikai gazdaság lassú összeomlását:
1. Az adókulcsok csökkentése a gazdasági növekedés ösztönzésének helyreállítása érdekében, amelyet először a legmagasabb jövedelemadó-kulcs 70%-ról 50% – ra történő csökkentésével hajtottak végre, majd 25% – kal csökkentették a jövedelemadó-kulcsokat mindenki számára. Az 1986-os adóreform ezután tovább csökkentette az adókulcsokat, mindössze két kulcs maradt, 28% és 15%.
2. A kiadások csökkentése, beleértve a 31 milliárd dolláros kiadáscsökkentést 1981-ben, akkor a szövetségi költségvetés közel 5% – át, vagy a mai évre vonatkozó 175 milliárd dolláros kiadáscsökkentésnek felel meg. Állandó dollárban a nem védelmi diszkrecionális kiadások 14,4% – kal csökkentek 1981-től 1982-ig, 16,8% – kal 1981-től 1983-ig. Sőt, állandó dollárban ez a védelem nélküli diszkrecionális kiadás soha nem tért vissza az 1981-es szintre Reagan két ciklusának hátralévő részében! Még a Reagan védelmi felépítésével is, amely lövés nélkül nyerte meg a hidegháborút, a teljes szövetségi kiadások a GDP 23,5% – áról 1983-ban 21,3% – ra 1988-ban és 21,2% – ra 1989-ben csökkentek. Ez a kormány méretének 10% – os tényleges csökkenése a gazdasághoz képest.
3. Az inflációellenes monetáris politika korlátozza a pénzkínálat növekedését a kereslethez képest, hogy erősebb, stabilabb dollárértéket tartson fenn.
4. Dereguláció, amely becslések szerint évi 100 milliárd dollárt takarított meg a fogyasztóknak alacsonyabb árakon. Reagan első végrehajtási rendelete valójában megszüntette az olaj és a földgáz árszabályozását. A termelés megugrott, és az erős dollárnak köszönhetően az olaj ára több mint 50% – kal csökkent.
ezek a gazdaságpolitikák a világtörténelem legsikeresebb gazdasági kísérletét jelentették. A Reagan fellendülés 1982 novemberében kezdődött a hivatalos nyilvántartásokban, és 92 hónapig tartott recesszió nélkül 1990 júliusáig, amikor az 1990-es költségvetési megállapodás adóemelései megölték. Ez új rekordot állított fel a valaha volt leghosszabb békeidőbővítésben, a békeidőben az előző csúcs 58 hónap volt.
e hétéves fellendülés során a gazdaság csaknem egyharmadával nőtt, ami egyenértékű azzal, hogy Nyugat-Németország teljes gazdaságát, amely akkoriban a világ harmadik legnagyobb gazdasága volt, hozzáadta az Egyesült Államok gazdaságához. Csak 1984-ben a reálgazdasági növekedés 6,8% – kal fellendült, ami 50 év alatt a legmagasabb. A fellendülés során közel 20 millió új munkahely jött létre, ami csaknem 20% – kal növelte az amerikai polgári foglalkoztatást. A munkanélküliség 5,3% – ra csökkent 1989-re.
a Nixon és Carter évek alatt az infláció sokkoló növekedése megfordult. Meglepő módon az 1980-as infláció 1982-re több mint felével, 6,2% – ra csökkent. 1983-ra ismét felére csökkentették, 3,2% – ra, a közelmúltig soha többé nem hallottak róla. A megszorító, szűk pénzpolitikák, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megöljék ezt az inflációt, feltartóztathatatlanul létrehozták az 1981-1982-es meredek recessziót, ezért Reagan nem szenvedett politikailag katasztrofális felelősséget a recesszióért.
az egy főre jutó rendelkezésre álló reáljövedelem 18%-kal nőtt 1982-től 1989-ig, ami azt jelenti, hogy az amerikai életszínvonal csaknem 20% – kal nőtt mindössze hét év alatt. A szegénységi ráta 1984-től 1989-ig minden évben csökkent, hatodával csökkent a csúcsához képest. A tőzsde értéke 1980-tól 1990-ig több mint háromszorosára nőtt, ami nagyobb növekedés, mint bármely korábbi évtizedben.
a jólét végén a kínálati oldal guruja, Art Laffer és a Wall Street Journal vezető pénzügyi írója, Steve Moore rámutat, hogy ez a Reagan fellendülés 25 éves fellendüléssé nőtte ki magát, csak enyhe megszakításokkal sekély, rövid recessziók 1990-ben és 2001-ben. Ők írták:
ezt az időszakot, 1982-2007-et, a huszonöt éves fellendülésnek nevezzük-a bolygó történelmének legnagyobb vagyonteremtési időszakának. 1980-ban az összes amerikai háztartás és vállalkozás nettó vagyona-eszközök mínusz kötelezettségek -… 25 trillió dollár volt a mai dollárban. 2007-ig, … a nettó vagyon csak 57 trillió dollár volt. Az inflációhoz igazodva Amerikában a huszonöt éves fellendülés során több vagyon jött létre, mint az előző kétszáz évben.
ami annyira feltűnő az Obamanomikában, hogy mennyire makacsul követi a Reaganomika minden egyes deszkájának az ellenkezőjét. Az adókulcsok csökkentése helyett Obama elnök elkötelezett amellett, hogy gyakorlatilag minden nagyobb szövetségi adó legmagasabb adókulcsait emelje. Amint azt a jelenlegi törvény már életbe léptette, 2013-ban a két legfontosabb jövedelemadó-kulcs közel 20% – kal emelkedik, beleértve Obama javasolt levonási szakaszait is.
a tőkenyereség-adó mértéke közel 60% – kal fog szárnyalni, figyelembe véve az új Obamacare adókat, amelyek abban az évben lépnek hatályba. A vállalati osztalékok teljes adókulcsa közel háromszorosára nőne. A Medicare munkáltatói adó 62% – kal nőne a nemzet munkahelyteremtői és befektetői számára. A halálozási adó mértéke 55% – ra emelkedne. A 2012-es költségvetésben és a legutóbbi nemzeti költségvetési beszédében Obama elnök még több adóemelést javasol.
ahelyett, hogy hivatalba lépne a kiadások csökkentésével, Obama elnök első cselekedete egy közel 1 billió dolláros ösztönző törvényjavaslat volt. Hivatalának első két évében már 28% – kal növelte a szövetségi kiadásokat, 2012.évi költségvetése pedig azt javasolja, hogy a szövetségi kiadásokat további 57% – kal növeljék 2021-ig.
monetáris politikája éppen az ellenkezője. Ahelyett, hogy a pénzkínálatot a stabil dollár iránti pénzkereslethez igazítanánk, a történelmi inflációt megölve, van QE1 és QE2 és egy folyamatosan összeomló Dollár, vitathatatlanul történelmi reflációt hozva létre.
és a dereguláció helyett átfogó újraszabályozás van, az egészségügytől a finanszírozáson át az energiáig és másutt. Míg Reagan azt szokta mondani, hogy energiapolitikája az volt, hogy” felszabadítsa a magánszektort”, Obama energiapolitikája pontosan úgy írható le, hogy a magánszektort Obama központi tervezési” zöld energia ” diktálja.
ennek eredményeként, míg a Reagan fellendülés átlagosan 7,1% – os gazdasági növekedést mutatott az első hét negyedévben, az Obama fellendülés kevesebb, mint a felét, 2,8% – ot produkálta, az utolsó negyedévben pedig 1,8% – ot. A Reagan fellendülés hét negyedéve után a munkanélküliség 3,3 százalékponttal csökkent a csúcsról 7-re.5%, csak 18% – uk tartósan munkanélküli legalább 27 hétig. Az Obama fellendülésének hét negyedéve után a munkanélküliség csak 1,3 százalékponttal csökkent a csúcsához képest, a háború utáni rekord 45%-a tartósan munkanélküli.
korábban a második világháború óta az átlagos recesszió 10 hónapig tartott, a leghosszabb 16 hónap volt. Mégis ma, 40 hónappal az utolsó recesszió kezdete után, a munkanélküliség még mindig 8,8%, Amerika szenved a leghosszabb munkanélküliségi időszakban, amely a nagy gazdasági világválság óta ilyen magas. A történelmi precedensek alapján Amerikának már a zúgó gazdasági fellendülés második évét kellene élveznie, különösen azóta, történelmileg, minél rosszabb a visszaesés, annál erősebb a fellendülés. Mégis, míg a Reagan fellendülés a gazdaság megugrott az előző GDP csúcs hat hónap után, az Obama fellendülés, hogy nem történt meg három évig. Tavaly a népszámlálási iroda arról számolt be, hogy a szegénységben élő amerikaiak száma a legmagasabb volt az 51 években, amikor a népszámlálás rögzítette az adatokat.
ezenkívül a Reagan-fellendülést a történelmi infláció megszelídítése mellett érték el, egy olyan időszakra, amely több mint 25 évig folytatódott. Ezzel szemben a kevésbé félszívű Obama-fellendülés úgy tűnik, hogy újrateremti az inflációt, a legfrissebb termelői árindex adatok ismét kétszámjegyű inflációt mutatnak, a legújabb CPI pedig már fele annyira növekszik.
ez az oka annak, hogy John Lott közgazdász helyesen mondta: “az elmúlt néhány évben Obama elnök azt állítja, hogy a recesszió a legrosszabb gazdaság volt a Nagy Depresszió óta. De ez nem helyes. Ez a legrosszabb “gyógyulás” a Nagy Depresszió óta.”
A Reagan fellendülése azonban elindult, miután az adókulcs-csökkentéseket teljes mértékben bevezették. Hasonlóképpen, az Obamanomics teljes eredményei addig nem lesznek elérhetők, amíg a 2013-as történelmi, átfogó adókulcs-emelések hatályba nem lépnek. Míg a Reagan fellendülés történelmi 25 éves gazdasági fellendülést indított el, az obamanomika ellentétes politikája, miután teljes mértékben bevezették, 25 éves gazdasági stagnálást indít el, hacsak meg nem fordítják?
Peter Ferrara a Carleson Center For Public Policy politikai igazgatója és a Heartland Institute jogosultsági és költségvetési politikáért felelős főmunkatársa. A Fehér Ház Politikafejlesztési irodájában szolgált Reagan elnök alatt, valamint az Egyesült Államok főügyészének helyettes helyetteseként George H. W. Bush elnök alatt. Ő a szerzője Amerika ketyegő csőd bomba, közelgő HarperCollins.