XIII-as faktor hiány
a XIII-as faktor egy transzglutamináz enzim, amelynek több szerepe van a fehérjék keresztkötésének képességével a plazmában, a vaszkuláris mátrixban, az endothel sejtekben, a vérlemezkékben és a monocitákban. A normális hemosztázis fenntartása mellett az FXIII szerepet játszik az ateroszklerózisban, a sebgyógyulásban, a gyulladásban és a terhességben (Hsieh and Nugent, 2010).
a XIII-as faktor tetramer fehérjeként kering a plazmában. Két katalitikus a alegysége és két nem katalitikus B alegysége vagy hordozó alegysége van (Schwartz et al., 1973). A teljes vérben a XIII-as faktor teljes mennyiségének fele a vérlemezkékben található (McDonagh et al., 1969). Az intracelluláris XIII-A2 faktort homodimerként tárolják. Amikor felszabadul, kombinálódik a XIII-B2 faktorral, hogy létrehozzák a tetramer komplexet (XIII-a2b2 faktor), amely stabilizálja az újonnan kialakult vérrögöt azáltal, hogy térhálósítja a fibrin fibrilleket, valamint a vérlemezkéket a von Willebrand faktorral, az V faktorral és a fibrinogénnel (Nagy et al., 2009). A XIII-a faktor tartalmazza az enzim aktiválási helyét, amelyet hematopoietikus sejtek és hepatociták szintetizálnak (Wolpl et al., 1987). A XIII-B faktor megakadályozza a XIII-A2 proteolitikus lebomlását és inaktiválását. A XIII-B faktor elsősorban a májban termelődik (Wolpl et al., 1987).
a XIII-as faktort az a-alegységek trombin hasításával aktiválják. A plazma XIII faktor aktiválásával ellentétben a vérlemezke XIII faktor aktiválása az intracelluláris Ca magas szintjétől függ2 + ami a XIII faktor nem teolitikus konformációjának aktív formává történő változását okozza. Aktivált XIII-A2 faktor, majd keresztkötések fibrin (Pisano et al., 1968).
a fibrin mellett a XIII-as faktor számos más, a hemosztázisban és az antifibrinolízisben részt vevő molekulát, például az alfa2-antiplazmint (A2-AP), a PAI-2-t és a TAFI-t (Lorand, 2001), valamint a von Willebrand-faktort, az V-faktort, a vitronektint, a vinculint, a miozint és az aktint (Anwar and Miloszewski, 1999) keresztezi. A plazma XIII-as faktor a vérlemezkéken a lib/IlIa glikoproteinhez, az endothel sejteken pedig az alfa(v)béta3 integrinhez kötődik (Dardik et al., 2002). FXIII is szerepet játszik a sebgyógyulást kötő fehérjék fibronektin és a kollagén (Ariens et al., 2002). A XIII-A2 faktor a placentában is termelődik, ahol fontos szerepet játszik a placenta tapadásában (Asahina et al., 2007).
a XIII-as faktor hiánya ritka autoszomális recesszív vérzési rendellenesség, amelynek előfordulási gyakorisága 1 1-3 millió egyénből (Ichinose, 2001). A XIII-as faktor hiányban szenvedő betegek többségének mutációi vannak a XIII-as faktor-a génben (F13A). A mutációk többsége missense mutáció, ami a megváltozott fehérje szabálytalan hajtogatását és instabilitását okozza (Hsieh and Nugent, 2010). Nagyon kevés mutációt írtak le a XIII-B faktor génben (F13B).
súlyos FXIII-hiányban (< 1%) szenvedő betegek, akiknél ízületi vagy lágyszöveti vérzés, spontán intrakraniális vérzés, gyenge sebgyógyulás és spontán abortusz jelentkezik. A betegek több mint felénél (57%) szubkután vérzés jelentkezik, amelyet szorosan követ a késleltetett köldökzsinórvérzés (56%) (Ivaskevicius et al., 2007). Az intrakraniális vérzés előfordulási gyakorisága 25-35% volt. A posztoperatív vérzés 24-48 órával később gyakran megfigyelhető a XIII-as faktor hiányos betegeknél a korai fibrinolízis miatt a gyenge fibrin térhálósítás miatt. Enyhébb hiányos heterozigóta betegeknél ecchymosis és nyálkahártya-vérzés jelentkezik.
a homozigóta veleszületett fxiii-hiány oka lehet az F13A (2.típusú hiba) vagy az F13B (1. típusú hiba) hibái. A 2-es típusú (XIII-a faktor) hiányban szenvedő betegek sokkal nagyobb vérzési hajlamot mutatnak az 1-es típusú hiányban szenvedő betegeknél (hiányzó XIII-B faktor). A különbség az 1-es típusú betegeknél megőrzött intracelluláris XIII-a faktornak köszönhető.
szerzett XIII-as faktor hiányt jelentettek számos betegségben a csökkent szintézis vagy a XIII-as faktor megnövekedett fogyasztása miatt. a májbetegség a XIII-as faktor csökkent termelésének fő oka, míg a gyulladásos állapotok, például a gyulladásos bélbetegség vagy a szepszis a XIII-as faktor fokozott helyi proteolitikus lebomlását okozhatja (Board et al., 1993). Bizonyos gyógyszerek (izoniazid, penicillin és fenitoin) összefüggésbe hozhatók a XIII-as faktor inhibitorainak kialakulásával (Tosetto et al., 1993).
mivel a vérrögképződés normális a XIII-as faktor hiányban szenvedő betegeknél, a standard szűrővizsgálatok, mint például a PT, az aPTT, a fibrinogén szint, a vérlemezkeszám és a vérzési idő normálisak. A diagnózis a XIII-as faktor funkciójának kvalitatív vizsgálatával állapítható meg, 5 M karbamidban és 1% monoklór-ecetsavban való alvadási oldhatóság alkalmazásával; ez a teszt azonban csak rendkívül alacsony szinten érzékeny (<1-3%) (Anwar and Miloszewski, 1999). A megerősítő kvantitatív vizsgálat elvégezhető a kereskedelemben kapható enzimvizsgálatokkal vagy az a-alegység immunvizsgálatával.
egész életen át tartó terápiára lenne szükség a vérzéses szövődmények, a vetélések és különösen az életveszélyes koponyaűri vérzés megelőzésére. A kezelés helyettesítő terápiából áll, amelyet XIII-as faktor koncentrátummal (Fibrogammin P vagy Corifact; CSL Behring, Marburg, Németország), krioprecipitátummal vagy plazmatermékekkel lehet elérni. Az endogén XIII-as faktor hosszú felezési ideje (7-13 nap) lehetővé teszi a helyettesítést 4-6 hetente. Tipikus dózis 40 NE kg−1 XIII-as faktor koncentrátum, egy zsák krioprecipitátum 10-20 kg-ra, vagy plazma termékek 10 ml kg−1. A XIII-as faktor pótlása kritikus fontosságú a terhesség alatt és a XIII-as faktor plazmaszintje-a spontán abortusz megelőzése érdekében 10% felett kell tartani (Kadir et al., 2009). A XIII-a faktor koncentrátum felezési ideje 1,8 napra csökken a késői terhességben (32 hetes terhesség) (Kadir et al., 2009). A vajúdás alatt emlékeztető adag ajánlott a plazma XIII-as faktor 30% – os szintjének eléréséhez a vérzéses szövődmények elkerülése érdekében (Asahina et al., 2007).
Acquired factor XIII deficiency can be managed with immune modulation therapy – steroids, intravenous immunoglobulin, rituximab, or plasmapheresis.